2011. augusztus 29., hétfő

Nagyvásártelep

A délután második részét a régi Nagyvásártelep meghódítása jelentette. A bejutással nem volt gond, egyedül a közeli MÁV szolgálati lakás kertjében láttunk egy nőt, aki nagyon sasolt minket. Miután a biztonság kedvéért leráztuk, rövid úton már az épület tövében álltunk.




Figyelmeztetés: ez a hely baszottnagy. De tényleg. Ahogy bemásztunl az árnyékos oldalán lévő bejáraton, megállt bennünk az ütő. Az épület ipar műemlék, ezt a státuszt azzal vívta ki, hogy a tetemes fesztávú sorolt dongaboltozatok nincsenek alátámasztva, csak a külső falaknál. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy a belső tér a gigantikus ablakokkal jó kétszer akkorának tűnik, mint amekkora, másrészt szükségessé tette a tetőt tartó, fene tudja hány méter magas beton gerendákat. Az épület természetesen tele van fújva, a tagektől kezdve a legprofibb street artig mindent megtalálni a falakon.

Ez a fotó akkor mutatná helyesen a hely méretét, ha lent állt volna valaki.
 Még itt is volt a szervezetemben annyi adrenalin, hogy minden neszt a biztonsági őrnek tulajdonítottam. Pár perccel később ki is derült, hogy nem képzelődöm. A csarnok kellős közepén állva lépteket hallottunk, amik olyan közelről jöttek, hogy meg se próbáltunk rejtekhelyet keresni, hanem a megadás mély sóhajával vettük tudomásul, hogy el lettünk kapva. A következő pillanatban egy fiatal pár lépett a csarnokba, akik nagyjából ugyanannyira beszartak, amikor megláttak minket, mint mi, amíg csak hallottuk őket.
Az emeleti üzletsor egymásba nyíló ajtajai
 Gyorsan kifaggattam őket, hogy láttak-e mást a környéken, mire kiderült, hogy csak egy  sráccal találkoztak, de ő sem "idevalósi". Kisvártatva befutott az emlegetett gyerek is, aki elmondta, hogy a napokban már volt erre, akkor belefutott pár hígítózós fazonba, de biztonsági őrnek még a létezéséről sem tudott. "Dé" végül hozzánk csapódott, és együtt derítettük fel az irodai részleget, de előtte még végigtrappoltunk vagy két mázsa üvegen, ami bizonyította, hogy őr vagy nincs, vagy nagyon mélyen alszik.
A gótika parafrázisa
Déről kiderült, hogy egy éve fest, és neki ez olyasmi "tanulmányi kirándulás", mint nekem, azzal a különbséggel, hogy láthatóan jobban tudott értékelni egy-egy jobb graffitit, mint mi az egész épületet hangulatostul, veszélyestül.

A kép jobb oldalán, a földszinten látható kék festés nagyjából fejmagasságig ér
 Az irodaépületet a csarnokkal összekötő sóhajok hídját könnyen megtaláltuk, odaát pedig rövid idő alatt ledöbbentem az egykori páternoszter lift maradványain, illetve a mai napig megmaradt vörösmészkő lépcsőházburkolaton.
A legfelső emeletre a lépcső teljes hiánya miatt nem jutottunk fel, de az alatta lévő emeleten megcsodálhattam a födémszerkezet elég sajátságos kialakítását. Az ablakon kinézve megpillantottunk egy önfeledten vakarózó alakot, aki vagy a múltkori szipus, vagy a biztonsági őr volt (esetleg mindkettő), így hát, a tartószerkezetbe vetett megrendült hitem által is vezérelve úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a csarnokba, ahol elbúcsúztnk D-től, és mivel már úgyis bejártuk pincétől padlásig a helyet, szépen célbavettük a HÉV állomást.


Nem értek hozzá, de eléggé biztos vagyok benne, hogy ezt hívják Old School stílusnak

Napi WTF


Pince - mert hogy itt az is van


Sóhajok hídja


D fedezte fel ezt a gyöngyszemet. A fotó nem adja át jól.

Páternoszter liftek az irodarészlegben. A falburkolat vörösmészkő

Van kilátás

A födémszerkezet csak a legfelső szinten mutatta meg igazi mivoltát



1 megjegyzés: