2013. január 12., szombat

Két éve bringával járok még a budira is. Egyrészt, mert a városi közlekedés legfrappánsabb módjának tartom, és ez - szerintem - független a rendelkezésre álló infrastruktúrától. Az autó gyakorlatilag a fenntarthatóság antitézise, nem csak ökológiailag, de gazdaságilag is. Ott van a tömegközlekedés, ami egyes városokban jól működik, Budapest viszont egy ideig még nem fog ebbe a csoportba tartozni. Késik, drága, és teljesen hiányzik belőle bárminemű (jobb szó híján) intimitás, gyakorlatilag a kiterjesztése annak a helyzetnek, amikor egy idegennel kell osztoznod a liften. Mit tehet a szerencsétlen városlakó, hogy A-ból B-be jusson? Persze gyalogolhat, de arra kinek van energiája/ideje. 



Ezek után elmondom, hogy nem a fentihez hasonló észérvek miatt ülök nyeregbe, hanem mert piszkosul élvezem. Egyrészt lenyűgöz a kerékpár, mint tárgy, a vernakuláris design egyik legfigyelemreméltóbb terméke. Nem tervezte híres ember, semmi önkényesség nincs benne, Azért olyan, amilyen, mert a funkcióját így tudja a legjobban ellátni. Másrészt olyan szabadságot ad az embernek, amit legjobban a repüléshez tudnék hasonlítani. Ha rámjön a hangulat, hogy én most a pesti panorámában akarok gyönyörködni, negyed óra, és azt teszem. 

- Szia! Hát te mit csinálsz erre?
- A környéken voltam, gondoltam beugrom.
- Mi dolgod volt?
- Ültem a fotelban és tévét néztem.

A környék számomra már nem a lakás körüli két utca sugarú kört jelenti, hanem mindent, ami a Deák tér és a Móricz között található. 

A bringázáshoz számomra szervesen hozzátartozik, hogy én építem, szép lassan beszerzett alkatrészekből, amiket a saját igényeim és ízlésem szerint válogatok össze. Két éve vettem egy ütött-kopott, vacak, rozsdás csepel biciklit bagóért, mert arra tellett. Először azért vettem új alkatrészeket, mert valami tönkrement, és ki kellett cserélni. Leszedtem róla minden fölösleges cuccot, csomagtartót, sárvédőket, dinamós lámpát, aztán lekerültek a váltók is, mert egyszerűen nem használtam, és csak a sarat fogták, a baj volt vele. A végén csak a váz maradt, aztán amikor találtam egy gyönyörűszép versenyvázat a szimplában, azt is lecseréltem. Lett egy teljesen új gép, amin minden úgy van, ahogy én akarom. 
Most felkerült az utolsó nagy (vissza)fejlesztés is, a fix hajtású hátsó kerék, ami úgy változtatta meg a tekerés élményét, ahogy volt. 

Nincsenek megjegyzések: